Most jó vagy nem jó, az utángyártott toner?

Amikor a toner cserélésére kerül sor a nyomtatóban, általában igyekszünk azt minél olcsóbban megúszni. Sajnos a tonerek igencsak húzós árúak tudnak lenni, nem csoda, ha vonzónak tűnik a lehetőség, hogy inkább egy utángyártott toner vagy verzió mellett tegyük le a voksunkat, ami sok esetben fele vagy harmad annyiba kerül, mint a gyári. A nyomtatók gyártói azonban óva intenek az utángyártott tonerek használatától, ami sokak szerint csupán üzleti fogás – nyilvánvalóan az az érdekük, hogy a felhasználók az eredeti tonereket válasszák. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy valóban van különbség toner és toner között, és ma már nem is muszáj kockáztatnunk.

Milyen minőségű az utángyártott toner?

So-so… Az utángyártott toner sokszor alapvetően gyengébb minőségű, mint az eredeti, ez nem véletlen, hiszen a nevében is benne van. Ettől persze nyomtatni többnyire lehet velük, csak előfordulhat, hogy adott esetben gyorsabban fogy, mint az eredeti, nem tudunk annyit nyomtatni vele, hiába van benne nagyjából ugyanannyi töltet. Biztos találkoztál már te is azzal, hogy van, amikor már a beüzemeléskor sem működik, mert például nem ismeri fel a nyomtatónk az olcsóbb festéket. Persze ilyen esetben jön jól a csere garancia, amit például a mi webshopunkban is érvényesíthetsz, az utángyártott tonereknél is.

Valóban tönkre teheti a nyomtatót, vagy ez csak városi legenda?

Nos, a nyomtatók tűrőképessége meglehetősen változó. Vegyes tapasztalataink vannak az ügyfeleinktől, de átlagban 10-ből 1 nyomtató, nem éli meg a garancia idő lejártát sem, mire beadja a kulcsot a nem gyári festékek miatt. De ha nincs is semmi komplikáció, akkor a garanciát sajnos egyből bukjuk, amint az első utángyártott tonert elkezdjük használni, utána már mindegy. Nyílván ez egy 10 éves igásló nyomtatónál már nem annyira érv, hiszen valószínűleg már alkatrészt sem lehet kapni hozzá, nem hogy garanciális javítást 🙂

Hiába korrigálnánk gyári festékkel, mivel a legtöbb gépből kiolvasható az, hogy ha került már bele nem gyári, tehát „hamisított” festék, szóval emiatt eleshetünk a garitól.

Van, amelyik gond nélkül működik az utángyártott tonerekkel is, illetve van amelyik ideig-óráig megy, és van, amelyik azonnal letilt, nem ismeri fel, és egy percig sem működik vele. A kellemetlen szitu az az, amikor azt hisszük, hogy minden rendben van, hiszen a gép nyomtat, aztán egy idő után egyszerűen megáll, és nem értjük, mi lehet a probléma, hiszen „tegnap még ment”. Ennek nagyon gyakran az az oka, hogy a nem eredeti toner, hosszabb távon alkalmazva esetenként bizony képes lassan, de biztosan kinyírni a nyomtatót. 

Valójában tehát sajnos eléggé kiszámíthatatlan, hogy az utángyártott toner mit fog tenni a nyomtatóval. Jól hangzik, hogy az ár jó részét meg lehet spórolni, de racionálisan végig gondolva, hogyan érhetne ugyanannyit két dolog, ami elvileg ugyanazt tudja, ha az egyik 2.000ft, a másik pedig mondjuk 15.000Ft?

Ha mindenképp utángyártott tonert vennél (mert a nyomtatódhoz a gyári horror áron kapható és keveset tud), akkor válogass a garantáltan megbízható minőségű kellékek közül webshopunkban, a https://megbizhatonyomtato.hu oldalon.

Összegezve, hosszútávon talán mégiscsak kifizetődőbb lehet az eredetit használni, de ezt előre nem lehet pontosan megjósolni.

Van egy olyan nyomtató kiválasztási módszer, ami alapján a legközelebbi beruházáskor (vagy pl. ha a mostanitól szabadulnál), akár gyári festékekkel is ugyanannyiért nyomtathatsz, mint amennyibe az utángyártott toner lapköltsége kerülne…

Töltsd ki a nyomtatás tesztünket, amivel megtudod azt, hogy pontosan milyen nyomtatóra is lenne szükséged!

Értesülj Te is az akciókról
Soha nem küldünk spamet.
NAIH azonosító: NAIH-124541/2017.
Kérdésed van? Visszahívunk.
Add meg az adataidat és hamarosan keresni fogunk.
KAPCSOLAT
Köszönjük. Hamarosan keresni fogunk!
Az elküldöm gombra kattintva elfogadod az ÁSZF Adatvédelmi nyilatkozatunkat. Adatkezelési azonosítónk: NAIH-124541/2017.
MINDJÁRT KÉSZ!
Már csak meg kell adnod néhány adatot és hamarosan felvesszük Veled a kapcsolatot.
A küldés gombra kattintva elfogadod az adatkezelési szabályzatunkat. NAIH-124541/2017.